Kismama > Várandósság

Születéstörténetek

(1/3) > >>

Zsuzsi:
A legnagyobb élmény minden nő életében, amikor gyermeke születik. A várandós nők többsége szereti a szüléstörténeteket olvasni :) osszuk meg egymással A Nagy Nap történéseit!

Zsuzsi:
Bogi születése

A szülés úgy kezdődött, ahogy azt mindig is kívántam: elfolyt a magzatvíz. Így nem volt kétséges, hogy beindult a szülés, nem kellett felesleges köröket futnunk, hogy jajj, vajon ez már AZ-e, vagy csak jóslófájások?

Szóval kedd este történt mindez, békésen olvasgattam a kanapén, amikor egy pukkanást hallottam -tényleg hallottam!- és azzal már jött is a víz. Szerencsére tiszta, áttetsző folyadék -amikor zöldes, szürkés vagy egyéb árnyalatú, akkor általában valami gond van. Még lezuhanyoztam, a magzatvíz továbbra is folyt, ezért egy pelenkával béleltem ki az alsóneműmet, úgy ültem a kocsiba. A kórházi táskába csak a telefonomat, töltőt, fényképezőt, a papírjaimat és egy üveg ásványvizet kellett bedobni, egyébként már minden be volt készítve.
10 perc alatt a kórházban voltunk. A betegfelvételen a nővér csak rámnézett (nyilván látta az óriási foltot a nadrágomon, a pelenka nem volt elég a magzatvízzel szemben), és kérdés nélkül nagyra tárta az ajtót.
Mindenféle papírokat kellett kitölteni (legalább elvonja az ember figyelmét), majd átöltözhettem a saját hálóingembe. Bár a nővér -illetve bocsánat, szülésznő- javasolta, hogy vegyek fel kórházit, mert úgyis csupa vér lesz, de az én komfortérzetemhez hozzátartozott a saját ruha. A férjem kapott egy eldobható papucs-félét meg kórházi köpenyt.

Közben hívták a dokimat, aki sajnos épp nem volt bent, de megígérte, hogy siet.
Kaptam beöntést, ami egyáltalán nem vészes dolog. Szinte meg sem lehet érezni, még csak kellemetlennek sem mondanám. A szülésznő kérte először a beleegyezésemet, elmondta, hogy nyugodtan visszautasíthatom, de tapasztalatai alapján inkább javasolja. A borotválást megejtettem még otthon, így ezzel nem kellett bíbelődni.
Fájások ekkor még nem igazán jöttek. Fájt a derekam, kicsit görcsölgettem, de ezek még messze voltak a később, igazi fájásoktól.

Mikor beért a dokim, kézzel megvizsgált, mennyire vagyok nyitva. Ez nagyon fájt. Tartok tőle, hogy a megállapodásunk (szülési terv) ellenére egy kicsit tágítgatott kézzel is. Nem emlékszem már, mennyire is voltam ekkor kitágulva (talán kétujjnyira), de akkor elkeserítően kevésnek tűnt.
Az idő pedig lelassult. Hasamon a magzati szívhangot vizsgáló CTG-vel üldögéltem egy sort (minden rendben volt), majd miután levették, sétálgatni kezdtem a férjemmel, föl-alá, föl-alá, végtelen hosszú ideig. A fájások erősödtek, sűrűsödtek, de még mindig nem tartottunk a szülésnél. Legjobban akkor éreztem magam, amikor wc-re ültem -nem csináltam semmit, csak ültem, mert jól esett. Zuhanyoztam is, de az csak rövid időre adott enyhülést.

Hajnali 1 óra körül bekötöttek oxytocint, erre szinte már nem is emlékszem, csak arra, amikor berakták a kanült. Az idő és a tér valami ragadós masszává állt össze, képek villanak elő, mintha egyfajta félálomban történt volna minden.

Aztán 3 óra körül végre eltűnt a méhszáj. A szülőágyra feltették a kengyelt, nekem egy félig ülő helyzetbe kellett valahogy tornáznom magam, és nyomni, ahogy a természet megkívánta.
Szerda hajnalban, 3 óra 25 perckor világra robbant Bogi. Azt az édes hangot, ahogy kicsusszant, azt nem feledem soha. Rögtön sírni kezdett, nem tetszett neki, hogy a kényelmes meleg helyett éles fény, szokatlan szagok és környezet fogadta. Leszívták az orrát, majd rám tették egy kicsinykét, betakarva. Mi a férjemmel csak sírtunk, mi mást lehet ilyenkor tenni. Bogi-csomag kicsi volt, szutykos, de tökéletes.

Miközben megszületett a méhlepény (szerencsére egyben kijött), megmérték a kislányunkat. 3450 g és 52 cm. Kis töltött káposzta. A feje épp olyan kerek, mint ahogy az ultrahangon is látszott.

Sajnos volt gátmetszés is (azt nem éreztem, mikor), a varrás nem volt kellemes, mit szépítsük, fájt. De miután ez megvolt, végre megkaphattam a kislányomat, és csak öleltem, nézegettem az őrzőben töltött 2 óra alatt. Apa (igen, már Apa, én meg Anya) fényképezett, telefonált és boldog volt.
Így lettünk mi Család.

NaToth:
Július 15-re voltam kiírva, előző este bent voltunk a kórházban CTG-n, és az nem mutatott fájásokat, meg a baba sem ereszkedett még le, ezért azt mondták, hogy úgy tűnik, nyugodtan hazamehetünk, de másnap reggel beindítják a szülést oxytocinnal (terhességi cukor miatt a doki nem akarta, hogy túlhordjam).
Erre a CTG után, amikor vetkőztem volna le a belső vizsgálathoz, elment a magzatvíz. Hát hol lett volna jobb helyen, mint a kórházban? :) Utána pár órán belül megindultak a fájások, 5 és fél órás vajúdás után, 4. tolásra meglett a hölgy, pontban július 15-én reggel 5-kor, 3050 grammal és 55 centivel.

f.zsu:
sziasztok!

szerintem az én szüléstörténetemet nem írom le, mert mindenkinek elmegy a kedve a gyermekvállalástól. 4 kg-os faros babát szültem meg, aki az orvosok hibájából majdnem elhagyott minket.
de most már szép és egészséges és ügyes kisbaba. :)

Napocska:

--- Idézetet írta: f.zsu - 2010. Február 21. 19:22:48 ---sziasztok!

szerintem az én szüléstörténetemet nem írom le, mert mindenkinek elmegy a kedve a gyermekvállalástól. 4 kg-os faros babát szültem meg, aki az orvosok hibájából majdnem elhagyott minket.
de most már szép és egészséges és ügyes kisbaba. :)

--- Idézet vége ---

Szia

Az azért nem lehetett semmi, még szerencse hogy jól van a kicsid. Mennyi idős most?
Nekem 4. lánykám volt faros, ez el is döntötte a dolgot hogy tuti császáros lettem. Én nem is akartam volna megpróbálni megszülni.

Azért ha volna kedved leírhatnád, én olvastam 1-2 faros szüléstörténetet, ezért nem is akartam volna megpróbálni, még ha lehetőségem lett volna akkor se a sima szülést. Sajnos ez is a valóság nem csak a könnyed szülés.

Lehet le kéne már nekem is írni pici lány megszületésének történetét  ::)

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése