Érdekes cikk...
Az elmúlt 4 évben bizony kiabáltam a fiúkkal, majd a lányommal is. Azóta, mióta az egyik albérletből anyuékhoz költöztünk, vagyis inkább menekültünk a tulajdonos elől.
Anyuéknál panelban 50 m2-es lakásban laktunk fél évig, ami maga volt a pokol. Mi akkor még csak 4en voltunk, + öcsémék 3an, és anyu.
Ott kiabáltam először a gyerkőcök előtt anyámmal meg öcsémmel, aztán úgymaradtam.
A gyermekeimmel kiabálok (néha üvöltök), persze nem minden nap, de azért elég sűrűn: rakd a helyére a kisautót vagy kihajítom a kukába; hányszor mondtam, hogy a cipőt a helyére, stb.
Persze később az bocsánatot kérek, meg minden, de az már nem olyan, mint régen, a kiabálás nélküli élet.
És ami a legszörnyűbb, hogy hiába próbálom, nem sikerül mindig leküzdeni a kiabálást, pedig igyekszem!
Mit csinálok rosszul nem tudom, de ha van tippetek, azt megköszönöm! (és próbáltam a 10ig számolást, de nem mindig válik be!)