Tyukanyo.hu Fórum

Kismama => Anyaság => A témát indította: Zsuzsi - 2011. január 15. 18:39:30

Cím: Mérgező gyerekszőnyeg
Írta: Zsuzsi - 2011. január 15. 18:39:30
Halálos vegyületet, rákkeltő formamidot találtak a legelterjedtebb habszivacs játszószőnyegben. Magyarországon szinte minden háztartásban van ilyen. Az Unió azonnal betiltotta, és bezárhatja az olyan üzletet, ahol még árulják. Ráadásul, mivel könnyen leszakadnak a szőnyeg darabjai, a gyerekek meg is fulladhatnak tőle.

Színes, szétszerelhető, gyerekbarát környezetetet teremt. Ez van rá írva a csomagolására egy a játszó szőnyegenek. De már nem lehet kapni az üzletekben. Ugyanis kiderült rákkeltő anyagot tartalmaz.
 
Egy gyógytornászként, kisgyermekek mozgásfejlesztésével foglalkozó nő a Tényeknek az mondta, pont azért gondolta, hogy ezt használja a gyerekeknél, mert annyira jó, színes vidám, és gondolta ez jó lesz a gyerekeknek.
 
És nem csak ez volt a probléma, az is kiderült, hogy szőnyegről leválható apró részek fulladást is okozhatnak. Most már általában nem árulják a játékboltok. 
A fogyasztóvédelmi hatóság feladata, hogy ellenőrizze és betiltsa az ilyen játékok árusítását. A gyerekjátékokat idén is szigorúan ellenőrzik.

http://tv2.hu/tenyek/cikk/mergezo-gyerekszonyeg

(http://media.hazipatika.com/csevego/1/6/9605461_Kep_282.jpg)
Cím: Re:Mérgező gyerekszőnyeg
Írta: kedvesmanó - 2011. január 18. 18:03:01
                                              SZiasztok!

Én tájékoztatást kértem a MÜLLER DROGÉRIÁTÓL mert ott vettük a puzzle szőnyeget mely betűs.

Azt mondták az EVA METZ szőnyeg a mérgező amit ők NEM FORGALMAZTAK!!! Amit én vettem náluk az a

KINDER GARDEN EVA. Ha valaki tud bővebb információt az kérem írja meg! Én azért több infót szeretnék!als+s